A madarasi templom története

A madarasi „Nagyboldogasszony templom”

Madaras községet 1787. júliusában már „recenter impopulatum praedium”-nak, azaz újonnan benépesített falunak nevezik az okmányok. Pesty Frigyes kéziratos Helynévtárában a telepítésre, majd az itt élők későbbi elmagyarosodására utaló részlet a következő: „A község eredetben magyarok és tótokkal lőn 1787ben  megtelepitve, négy évvel azonban e’ megtelepités után e’ községet terhelő nehéz úrbéri jog gyakorlat a tótok nagy részét kivándorlásra késztette. Azomban az ezen oknál fogva kivándorlottak számát csak hamar Magyar és német ajkú nép egészitette ki. – melyek után bizton lehet állítani, hogy a község legelső lakosai Magyarók, tótok és németek, azonban mind RCatholikusok, vallásuak valának, és kizárólag a’ föld mívelés volt foglalkozásuk. A’ két rendbeli béköltözöttek öszves száma 1600 egész 2000re számítatott, mely szám a’ jelenlegi 5500tól felyül 6000ig szaporodott. A’ három nemű nemzetségek a’ nagyobb számú Magyarok által vérrokonságban keveredvén ez által valamennyien meg magyarositattak, sőt a’ nép se emleget eredetével járó nyelv gyakorlati szokásokat többé.” (Kőhegyi Mihály-Solymos Ede: Észak-Bácska földrajzi nevei … . Baja, 1973)

 

 A betelepítés évében a Helytartótanács leiratot küldött a kalocsai helynöknek, hogy a Latinovitsok által telepített községben támogassa a plébánia felállítását. A faluban ekkor már 300 ház készen állt, ez is megerősítette a munkálatok megkezdését. A borsódi és katymári Latinovits család, mint a település földesura – és ennek megfelelően kegyura – arra törekedett, hogy a községnek minél előbb legyen temploma. Latinovits János 1789-ben az ideiglenesnek szánt, nyilván silányabb anyagból épült, és Szent Pálnak szentelt templomban tartandó misék engedélyezése mellett kérte, hogy Helytartótanács kegytárgyakkal és miseruhákkal lássa el Isten házát. Onnan a kalocsai érseki hatóságtól először felvilágosítást kértek: megtörtént-e a felszentelés. Az igenlő választ követően bőven ellátták a madarasi templomot a szükséges felszerelésekkel. A létszámában gyorsan gyarapodó lakosság 1789. tavaszán keltezett levelében lelkipásztort kért a kalocsai káptalantól. Mint írták 293 pár él a faluban és a párokon kívül még 868 lélek, akiknek a lelki gondozásához szükséges lenne egy „helyben helyeztetett lelkipásztorra”, vagy legalább egy ferences barátra, aki magyarul, németül és tótul tud prédikálni és a szent gyónást meghallgatni. Az egyházi és világi hatóságok csakhamar intézkedtek, mert 1789. tavaszától már Nagy Imre a madarasi plébános. [Bács-Kiskun megye múltjából XIV. Adatok és okmányok Madaras történetéhez (1526-1856) Kecskemét, 1998]

 

A község létszámbeli és anyagi gyarapodásának köszönhetően hamarosan felmerült az új templom építésének igénye, amely 1799-ben készült el. Az építkezéshez szükséges téglaanyagot már ezt megelőzően, 1797. tavaszán megvásárolta a községi és egyházi elöljáróság. Erre vonatkozóan adattal szolgál egy 1797. március 5-én keltezett feljegyzés vagy határozat, amelyet a „Helység Házánál a Helység Elöljárói” hoztak: „Anno 1797. die 5. martÿ. Mi alább irottak Tettes Uraság Kegyes parancsolattyából Templom számára ki égetett téglát számba vévén Frikker Gáspár Tégla Mester Urtól által vettük, úgy mint Három Száz Tizenhárom ezer azaz: 313000 téglát.

Jelenlétekben T. Plébános Úr és Magó Pál, Samu György bíró, Babinyecz Mihály cassér, Horváth János, Birkás József, Varga András, Sztupovszky Imre, Dosa Józseff esküttek.”

 

Isten háza a Katymárról Bácsalmásra, illetve Bácsborsódról Bajmokra vezető országutak találkozásánál, a falu közepén épült fel és az eltelt idő alatt a helyi hívek részéről több elnevezést is kapott: „Miasszonyunk temploma”, „Boldogságos Szűz temploma”, vagy a leggyakrabban használt a „Nagyboldogasszony templom” (a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye hivatalos honlapja szerint titulusa ez). Címe a községi római katolikus plébánián lévő Historia Domus szerint: „Boldogságos Szűz mennybevitele templom.” A elnevezések tulajdonképpen egy alkalomra utalnak és egymás szinonimái: az augusztus 15-i búcsúnap, Nagyboldogasszony napja, a Boldogságos Szűz Mária mennybe menetelének napja. A templom elkészülése utáni felszentelés és körülményeiről nincsenek pontos adataink. Válics János plébánossága alatt 1903-ban két oldalhajóval bővítették: „Térfogata 33x23 m.” (Borovszky Samu: Bács-Bodrog vármegye II. Budapest, é.n.). Ebben az oldalhajók szélessége is benne foglaltatik.

0102 

A madarasi templom az 1903. és az 1937. évi átépítés és bővítés után

Az 1920. évi népszámlálás hivatalos adatai szerint Madaras község lakossága 4252 fő volt. Ez a szám tíz évvel később, 1930-ban már 5928-ra gyarapodott. (Historia Domus, Madaras 21. p.) A lakosság számának jelentős emelkedése magával hozta a katolikus hívek számának növekedését is. A korábban oldalhajókkal kibővített templom szűknek bizonyult. Rövidesen, 1937. nyarán dr. Schopper Antal (1897-1950) esperes-plébános indítványozására és az egyházi főhatóság jóváhagyásával 10000 pengős költséggel megkezdték a templom átalakítási munkálatait. Mácsai László kalocsai építész tervei alapján a templom hátulja került két oldalt bővítés alá, kupolás megoldással, bejárati ajtókkal. Az elgondolás szerint a vasútállomás felöl érkezőt vagy a Katymárról Bácsalmásra vezető műúton elhaladót ne a hátat fordító templom kopár fala fogadja. Az átalakítási munkálatok után – további szebbítés szándékával – az egész templomot kívülről feltöltötték, körös-körül kitéglázták, lépcsőzettel látták el és nemes vakolattal vonták be. (Felső-Bácska XVII. évf. 48. sz. 1. p. Jánoshalma, 1937. 06. 15.)

 

A templom homlokzatán a falba illesztett két fehér márványtáblán aranyozott betűkkel az 1. világháború madarasi hősi halottainak nevét olvashatjuk: 153 katona nevét őrzi és hirdeti az utókornak. A felszentelés ünnepi miséjét 1926. június 6-án dr. Ámon Pál (1871-1930) kanonok-prelátus pontifikálta fényes papi segédlettel, levente ministránsok asszisztálásával. (Felső-Bácska VI. évf. 24. sz. 1. p. Jánoshalma, 1926. 06. 11.)

 

Az 1916. évi érseki körlevelekben elkészült az egyházmegye harangjainak összeírása, amely szerint a templom tornyában ekkor 5 harang volt.  Közülük 1803-ban egy 320, egy 60 és egy 25 kilogramm súlyú, majd 1901-ben egy 600 és 1912-ben egy hozzávetőleg 150 kilogramm súlyú harangot helyeztek el a toronyban. Az 1. világháború idején – mint az 1712/1916. számú érseki rendeletből kitűnik – a madarasi hitközség azt kívánta, hogy „…csupán az 1901-ben készült és legnagyobb, 600 kg súlyú harang tartassék meg az egyházban, a többit pedig hadicélokra áldozzák fel”. Mindezért a budapesti császári és királyi katonai parancsnokság építési osztálya 2508 korona kártalanítást fizetett a madarasi római katolikus plébániának. (Historia Domus, Madaras 46. p.)

 

Jelenleg, Seltenhoffer Frigyes Fiai cég soproni ércöntő gyárában készült új harangok hirdetik a község akkori lakosságának áldozatkészségét, mely az elvitt harangokat újakkal pótolta. Fényes és emlékezetes ünnepség keretében 1925. december 6-án szentelte fel dr. Ámon Pál kalocsai kanonok-prelátus a három újonnan beszerzett harangot, melyeknek súlya 487, 263 és 85 kilogramm. Az első kettőt a hívek gabonaadományából szerezték be, míg a harmadikat Sábián Mátyás és családja ajándékozta. A 487 kilogrammos harangot a világháborúban elesett madarasi hősök emlékére szentelték. (Felső-Bácska V. évf. 51. sz. 5. p. Jánoshalma, 1925. 12. 18.)

 03

Az új harangok felszentelési ünnepsége 1925. december 6-án

 

A madarasi templom legnagyobb művészi értéke Than Mór (1828-1899) festménye. A 19. századi nagy magyar művész munkásságában leginkább történelmi festményeivel és arcképeivel tűnt ki, ezen a munkáján Nagy Konstantin császár édesanyját, keresztes Szent Ilonát örökítette meg. Flavia Iulia Helena, más néven Szent Ilona hitével és vallásosságával egyedülálló asszony volt. Szentföldi zarándokútra 326-ban indult, végiglátogatta Palesztina szent helyeit, és templomot építtetett az Olajfák hegyén. Jeruzsálembe ment és kereste azt a helyet, ahol Krisztus testét keresztre feszítették.

A legenda szerint a Golgota hegyén égi jel alapján egy sziklaüregben rátalált a Megváltó és a két lator keresztjére valamint a megfeszítés más eszközeire. Than Mór egyedülálló festményén különösen Szent Ilona arcának nemes vonásai és alakját elárasztó földöntúli méltóság plasztikus kidomborítása ragadják meg a szemlélőt. A szent két kezével az Üdvözítő keresztjét tartja. A kép hátterét, a Jeruzsálemet környező hegyvidék képezi. Sokáig nem tudták, hogy milyen értékes ez a kép, ezért évekig valami eldugott helyen porosodott. Dr. Schopper Antal apátplébános felismerve a műkincs jelentőségét, oltárt állítatott a festmény elé. (Historia Domus, Madaras 32. p.)

04

A szentély hátsó falához erősítve látható Gebauer Ernő (1882-1962) pécsi festőművész főoltárképe, mely az apostolok áhítatos tekintetétől kísért, mennybe emelkedő Boldogságos Szent Szüzet ábrázolja. Az oltárkép mellett mindkét oldalt két freskó díszíti, melyeket 1934-ben id. Éber Sándor (1878-1947) bajai festőművész festett.

 A szent lecke oldali falrészen Szent László királyt találjuk, mint a Mária lovagok minta képét, a keresztes hadak zászlóbontó fővezérét. Az evangélium oldali freskó Szent István királyt ábrázolja, amint az oltárkép mennybe vitt Nagyasszonyának felajánlja királysága jelvényeit a szent koronával. (Historia Domus, Madaras 31. p.)

Id. Éber Sándor a budapesti Mintarajziskolában 1896-tól 1900-ig Székely Bertalan növendéke volt. Elsősorban a monumentális feladatok, a freskófestés vonzotta. A Tanítóképző Intézet tanáraként érkezett Bajára 1902-ben, ahol két évtizeden keresztül tanított. De nem elégítette ki a tanítás lehetősége. Az 1910-es évektől számos dekoratív, kissé szecessziós, néhol magyaros elemekkel díszített freskót, illetve seccót készített egyházi megrendelésnek köszönhetően. (Az Éber-Emlékház. Baja, 1999. 5-6. p.)

A templomban, 1937 júliusában nagyszabású restaurálási munkálatok kezdődtek, mely a szentély kibővítéséből és a külső rész nemesvakolattal való bevonásából állt. Az átformált és a kor ízlésének megfelelően átalakított templom azonban belül kopár maradt és a néhol már lehullott vakolat sem illett az új köntöshöz. Schopper apát a templom belső festésére is gondolt: „Nem lehet a plébánia szebb, mint Isten háza”- mondta. Még abban az évben felkérte id. Éber Sándor festőművészt a szentély mennyezetének megalkotására, mely a Szűzanya megkoronázását ábrázolja. (Soproni János: Schopper Antal apátplébános. Madaras, 1997. 43-44. p.) A festmény nagyságban és kidolgozásban egyedülálló a Bácskában.

 

Mária fényben fürdő alakját örvendező angyalok veszik körül. A festő az angyalarcok megfestéséhez a madarasi római katolikus iskolában keresett modelleket.

A ritkaságszámba menő eseményre így emlékezik vissza Sztupovszki Lászlóné helyi lakos, aki akkor 7 éves kislány volt: „1937-ben, másodikos kisiskolás voltam a római katholikus iskolában, ahol Holczer Margit tanítónő több mint, ötven kisdiákot tanított írni és olvasni. Egyik tanítás reggelén ismeretlen, ősz hajú úr érkezett hozzánk és azt mondta, hogy a templomunkban egy nagy képet fest a mennyezetre és az angyalkák megfestéséhez keres széparcú kislányokat. Izgatottan lestük, kik lesznek azok a szerencsés gyerekek, akik átmehetnek a templomba. Nagyon örültem, hogy kiválasztott engem.

Amikor beléptünk a templomunkba, láttam, hogy a főoltár előtt hatalmas állványok vannak felépítve. A festő leültetett engem egy székre és azt mondta, hogy nézzek fölfelé. Ő felment az állványokra és a magasban elkezdett rajzolni. Időnként lenézett rám és szólt, hogy mindig csak fölfelé nézzek.  Én pedig láttam, ahogy a kis angyalarc lassan kialakul a keze nyomán. Azt is láttam, hogy akkor vázlatot készített, és később festette meg a képet. Csodáltam őt. Ma már tudom, hogy a festő Éber Sándor volt.”

05

Az 5,40 x 6 méteres freskó 1937 decemberében készült el. Hűen tükrözi vissza mesterének igazi művészetét, belső lelkületét, aki  nagy gonddal és odaadással festette meg az isteni titkot ábrázoló képet, Szűz Mária megkoronázását. (Felső-Bácska XVII. évf. 102. sz. 5. p. Jánoshalma, 1937. 12. 31.) A freskót körülölelő díszes keret alsó ívének belső felén olvasható az alkotó saját kezűleg írt neve és a mű elkészítésére utaló évszám: „Éber Sándor 1937.”

 

A művészi értéket képviselő festmények, és freskók mellett szólnunk kell a lourdes-i jelenés oltáráról is, melynél a május litániákat és az októberi ájtatosságokat tartották. Madaras község történetébe 1889. február 2. nemcsak „Gyertyaszentelő” hanem „szoborszentelő Boldogasszony” napjaként vonult be. Kevesen tudják, hogy ezen a napon adta át a Lourdes-i Szűz Mária szobrát hívei köztiszteletének Válics János (1821-1903) tiszteletbeli kanonok és plébános. A Mária-kert című havi folyóirat 1889. márciusi számában a következőket írta: „Maga a szép szobor 145 cm. Magas, falba erősített talapzatával pedig 215 cm. A kőanyagból előállított mű gyönyörű, a müncheni Mayer-féle műintézetből való és 175 frtba került. A csomagolás azonban külön 13 frtot, a szállítás 29-et, a fölállítás pedig 36 frtot emésztett fel. A szobor és a talapzat sulya 196 kilogramm. Hogy miért mellőztük a fa-szobrot, annak oka abban rejlik, hogy templomunk nyirkos, ingoványos talajra levén építve, benne a fa-szobrok enyvezései megereszkednek; festései elfakulnak, elszintelenednek, míg az égetett anyag egységes tömeg; festése pedig bele levén égetve, évtizedek mulva is megtartja eredeti kedves, üde szinét. – Az összes költségek fedezése a hivek közadakozásából történt.”

 

Figyelmet érdemel a lourdes-i jelenés oltárával szemben a fából készült, falba erősített és dúsan aranyozott szószék. A rostrum külső fala elől hármas tagozódású, amelyben a hit, a remény és a szeretet szimbólumaiként a kereszt, a horgony és a szív látható. A szószék mennyezetén Krisztusnak, mint a Jó Pásztornak alakja található. „Az én juhaim hallgatják az én szavamat” – gondolatot fejezi ki a szobor.

 

A szentélyben található a keresztkút, melynek márvány talapzatán „Latinovits Illés a madarasi templomnak” szövegű felirat világosan jelzi a kegyúri adományozót. A keresztkutat márványtalapzatra állított fából készült keresztelő képezi.  Tetején szintén fából faragott szobor áll, mely azt a jelenetet ábrázolja, amikor Keresztelő Szent János megkereszteli Jézust a Jordán vizével.

 

A templomban értékes márvány sírkőlapok örökítik meg a Latinovits család emlékét. Egyik borsodi Latinovits Ödön császári és királyi kamarás, ulánus ezredesé (1830-1863), a másik édesapjáé Latinovits Lajos kegyúré (1805-1869). Mindkettő fekete márványból készült és az aranyozott felirat felett a család címere látható. A harmadik márványtáblát 1997-ben, dr. Schopper Antal születésének 100. évfordulójára a község lakossága emelte az apátplébános iránti tisztelet és hála jeléül. Sírkő emlékezik meg Latinovits József özvegyének Pacséri Ódry Antóniának hűséges számtartójáról, Kováts Gáborról, aki 1826. októberében tűzvészben halt meg és ugyanitt található síremlék Korsós József plébános édesapjáról, aki fiánál való tartózkodása során, 1821-ben halt meg.

 06

 A madarasi római katolikus templom a környék egyik legszebb és legnagyobb befogadóképességű temploma. Írásomban a szélesebb rétegű, a részletességig terjedő bemutatás helyett a kiemelkedő művészi értékek ismertetésére helyeztem a hangsúlyt.

Mert a vallásos tartalmon túl, mindegyik egyedi műalkotás, mely „… az idő sodrába merül, és az örökkévalósághoz tartozik…”(Henri Focillon) Egy templom azonban, több mint egy műemlék. A község vallási és közösségi életének jelképe, az itt élő és idelátogató jóérzésű, keresztény ember lelke és hite megerősítésének helye.

 

A bibliai Zsoltárok Első könyvében olvashatjuk (Zsoltárok 26.8): „Uram, szeretem a te házadban való lakozást, és a te dicsőséged hajlékának helyét.”

 

 

Madaras, 2011. október 30.

 

                                                                                                                                                                             Nothof Éva