Településünk története

Madaras község története a kezdetektől

Madaras gazdag történelmi múlttal rendelkezik. A legelső történelmi okmány, mely a településről említést tesz, 1377-ből származik. Az írás ekkor a Csertán kun nemzetség vezetője Comes Kuncheg (Küncsög) Capitaneus fiainak birtokában említi Madarast.

1403-ban Luxemburgi Zsigmond a királyi birtokot, Kállay Miklósnak, Kállay Leukus fiának adományozta és őt az adomány birtokába a kalocsai főkáptalan által be is vezettette.

1410-ben és 1411-ben Madaras a firenzei származású Scolari Fülöp hadvezér és államférfi – aki a magyar történelemben Ozorai Pipo néven ismeretes - birtokaként van említve.

1439-ben Habsburg Albert magyar király a községet Hunyadi Jánosnak adta zálogba, ami ellen a Kállayak szót emeltek, azonban tiltakozásuk eredménytelen maradt. 1456-ban Szilágyi Mihályra, majd Hunyadi Mátyásra szállt a birtok. A király 1464-ben, rokonának Dengelegi Pongrácz János főnemes úrnak, erdélyi vajdának adományozta, akinek birtokait a király természetes fia Corvin János örökölte.

1504-ben, Enyingi Török Imre kapta meg Madarast, aki Corvin János híve és bizalmasa volt, ezért több adományban részesült a Hunyadiak hatalmas vagyonából.

nahije

A török hódoltság idején szultáni-hász (khász) birtok volt a szobotkai (szabadkai) náhijében, mely a szegedi szandzsákhoz, azon felül pedig az egri éjalethez tartozott.  Az 1578. évi tímár-defter összeírása szerint ekkor 44 adózásra kötelezett ház állt a faluban és lakói 13500 akcse adót fizettek.  Megjegyezzük, hogy az akkori történelmi viszonyokat figyelembe véve Madaras jelentős falunak számított. A török uralom vége felé – az ország déli területeihez hasonlóan - egyre inkább elnéptelenedett, majd teljesen elpusztult, éppen ezért az 1697. évi összeírásban már csak, mint puszta szerepel. A török dúlásból történt felszabadulása után, 1712-ben ezt a pusztát kapta meg nádori adományként Osztroziczky János és fia Imre.

1751-ben Borsodi Latinovits Péter Bács vármegye alispánja és második felesége Bernyákovics Anna vásárolta meg Madaras-pusztát. A határ területe ekkor 19888 kis holdat tett ki és közvetlenül a Latinovits család borsodi birtoka mellett feküdt. A megszerzett pusztát, mivel Borsodról megművelni nehezen lehetett, Latinovits Péter a szomszédos, német telepesekkel benépesített Almás községnek adta bérbe. Latinovits Péter halála után, a bérlet lejáratának évében az özvegy és a gyerekek a birtok egymás közötti felosztását határozták el. A választott bírák elkülönítették a testvérek örökségét, és ezt írásba foglalták, de az okirat sohasem lépett életbe. Az okmány kelte után alig két héttel a bíróságnak bemutatták Latinovits Péter végrendeletét, mely világosan kimondja, hogy az örökösök, még atyjuk halála után sem oszthatják fel egymás között Madaras-pusztát, sőt ha valamelyikük a közös birtoklást nem akarja elfogadni, vagy annak felosztására törekedne, zárják ki az örökségből. Madaras tehát végső soron Latinovits Péter előrelátásának köszönheti újratelepítését. Ha ő nem tiltotta volna meg fiainak a terület felosztását, úgy ma négy, lélekszámban jóval kisebb falucska állna a területén, ha egyáltalán sor került volna a benépesítésre.

A testvérek komolyan vették a telepítést. 1787. június 11-én szerződést kötöttek Szalay István ügynökkel, aki kötelezte magát arra, hogy Madaras praediumba megfelelő számú telepest hoz, kiosztja a telkeket és a munkát még abban az évben befejezi. A kiosztás Quits Antal földmérő (geometra) úr utasítása alapján történt. A telepítés lázas ütemben folyt és 1787. júliusában már „recenter impopulatum praedium”-nak, azaz „újonnan benépesített falu”-nak nevezik az okmányok Madarast. A korabeli iratok szerint magyarok, németek és tótok települtek ide, valamennyien római katolikusok és kizárólag földműveléssel foglalkoztak.

A község eredeti pecsétjének címerében egy hattyú áll, csőrében pedig buzogány látható, mely a Priszpa-tó akkori, sőt a mai madár- és növényvilágához köthető. A pecsét körirata: „Sigillum possessionis Madarass. 1787” Tehát: „Madaras község pecsétje. 1787”

cimer regen

A telepítésekkel egyidejűleg felállították a községben a római katolikus lelkészséget. Latinovits János 1789-ben az ideiglenesnek szánt, Szent Pálnak szentelt templomban tartandó misék engedélyezése mellett kérte, hogy Helytartótanács kegytárgyakkal és miseruhákkal lássa el Isten házát. A templom első plébánosa Nagy Imre. A község létszámbeli és anyagi gyarapodásának köszönhetően hamarosan felmerült az új templom építésének igénye.  Tíz évvel később, 1799-ben a Katymárról Bácsalmásra, illetve Bácsborsódról Bajmokra vezető országutak találkozásánál épült fel a mai „Nagyboldogasszony templom”.  

templom regen

Válics János plébánossága alatt a templomot két oldalhajóval bővítették, majd 1937-ben dr. Schopper Antal apátplébános indítványozására tízezer pengős költséggel további átalakítási munkálatokat végeztek.  A madarasi templom legnagyobb művészi értéke Than Mór Szent Ilonát ábrázoló festménye. Id. Éber Sándor bajai és Gebauer Ernő pécsi festőművészek freskói és szekkói díszítik a templom falait és mennyezetét.

A római katolikus iskolát az egyház még 1789-ben létesítette, tehát ugyanabban az évben, amelyben a község területén a lelkészség felállíttatott. Ebben az évben jött a faluba az első tanító, aki - rendes iskola nem lévén - a jegyzői lakásnak egy iskolává berendezett nagyobb szobájában tanított. Csak az 1789. év végén épült fel egy osztály számára iskolaépület. Az iskolát eredetileg egy férfi tanerő számára szervezték, aki egyúttal kántorként is közreműködött az egyházközségben. Az iskola irányítása és a tanító kinevezése ekkor a plébános hatáskörébe tartozott. Az első tanító, Radóczy Márton rövid ideig – 1789-től 1792-ig - tanított a községben, melynek lélekszáma ekkor 2169 fő.

A településnek 1806-ban 2556, 1820-ban 2787, 1840-ben már 3869, 1860-ban 4763 lakosa van.  Az iparosok 1860-ban céhszabadalmat kaptak.

tanacs regen

1873-ban Madarast nagyközségi rangra emelték és az újonnan szervezett bácsalmási járáshoz került. 1880-ban 5026-an, tíz évvel később már 5442-en laknak a településen. 1892-ben hat tantermes iskolát, 1895-ben közadakozásból községházát építettek. 1900-as hivatalos népszámlálás idején 1134 házban 5659-en laktak. Az 5563 római katolikus mellett 4 görög-keleti, 2 evangélikus, 16 református és 74 izraelita élt a községben. A zsidó imaházat 1902. áprilisában avatták fel ünnepélyes keretek között.

Ekkoriban már postahivatal, pénzintézet és gőzmalom is működött itt. A lakosság három temetkezési egyletet, egy munkásegyletet és egy római katolikus olvasókört tartott fönn. 1901-ben Greiner Gyula tanító létrehozta a Madarasi Tejszövetkezetet.

vasut regen

A gazdaság további fejlődésében nagy szerepe volt az 1903-ban átadott – a településen áthaladó – kiskunhalas-bácsalmás-regőcei helyiérdekű vasútnak. A vasúti közlekedés – az 1944. évi háborús viszonyokat leszámítva – az 1960-as évekig viszonylag zökkenőmentesen bonyolódott.

A szántóterületeken gabona- és takarmánynövényeket termeltek, az istállózó állattartás mellett szőlészettel és borászattal is foglalkoztak. Sok tehetős parasztgazdája és iparosa volt a községnek. 1910-ban már 5780 az itt élő lakosság száma. Ez a szám az I. világháború kitörésének évében elérte az 5925-öt.

Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés gazdasági és társadalmi következményei Madaras községet súlyos mértékben érintették. Déli határának jelentős részét az újonnan alakult délszláv államhoz, a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz csatolták. A madarasi kataszteri községből 5130 hold földet hasítottak le és tanyavilágának nagyobb részét 218 házzal, az ott élő 642 lakossal Bajmokhoz csatolták. Kialakult a kettősbirtokosság rendszere. Azok a gazdák, akiknek földje a trianoni határon túli területekhez tartozott, kizárólag „határszéli úti-igazolvánnyal” járhattak át ingatlanaik megművelésére. Részben a békediktátum szomorú hatásainak, részben az I. világháború emberveszteségeinek tudható be, hogy az 1920. évi népszámlálási statisztika már csak 4252 lakost jegyzett föl.

A társadalmi életben nagy szerepet vállaltak az egyesületek, testületek és társulatok.

A madarasi kereskedők és kézművesek érdekeik képviseletére egyesületet alakítottak, melynek kezdetben a „Madarasi Iparosok és Kereskedők Egylete” volt a neve. Ennek helyébe lépett 1925-ben a „Madarasi Ipartestület”, melynek 1937-ben már 122 bejegyzett tagja volt. Nagysikerű műkedvelő előadásokat és bálokat rendeztek az itt élők örömére.

hangya regen

Az I. világháború után Taskovits János káplán vezetése mellett létrehozták Madarason is az országosan elismert Hangya Szövetkezetet, mely rövid idő alatt virágzó keresztény üzletévé vált a községnek. Elsősorban árucikkek áruházi rendszerű értékesítésével foglalkozott, amely a későbbi évek során több felszámolt zsidó üzletet is átvett. A szövetkezet üzlete a községházával szemben a vasút felé fekvő sarokra nyílott, és az üzleten kívül egy forgalmas vendéglőt is (Podoba-vendéglő) fenntartott.

Madaras egyedüli községe volt Bács megyének 1925-ben, ahol egyenruhával ellátott, felszerelt önkéntes tűzoltósággal rendelkezett.

Kiváló szervezésben működött az Ifjúsági Levente Egyesület és a tevékenységükhöz kapcsolódó Levente Női Csapat. 1932-ben Polgári Lövészegylet alakult. Az egyház szervezésében működött a Szent Ferenc Harmadrend, a KALOT, a KALÁSZ, a Női Tábor és a Szívgárda. A község szegényeinek megsegélyezésére jött létre a Leánykör, a hadirokkantak, árvák és özvegyek megsegítésének céljára alakult meg a helyi Hadirokkantak Egyesülete.

ujfalusi iskola regen

A már működő római katolikus iskola mellett 1927-ben, három tanerővel megkezdte működését a vasúton túli Újfalusi iskola. Még ebben az évben megnyílt a népkönyvtár.

1938. májusában ünnepélyes keretek között avatták fel az Egészségházat és néhány évvel később megkezdte működését az Országos Egészségvédelmi Szövetség helyi szervezete.

A parkírozási munkálatok 1939-ben elkezdődtek a községháza előtti téren. Ezzel indult el Dr. Horváth Antal főjegyző nevéhez fűződő falurendezési terv megvalósítása. A templom, az iskola és a községháza közötti fás, de akkor még inkább libalegelőnek használt területet parkosította. A faluszépítési tervei között szerepelt a járdák kövezése is.

1940. decemberében, a földművelésügyi miniszter rendeletéből kiindulva téli gazdasági tanfolyamot indítottak Madarason. A tanfolyamot végzett negyvenkét „Ezüstkalászos gazda” a tanfolyam sikeres elvégzéséről bizonyítványt kapott.

muvhaz regen1959. karácsonyán ünnepélyes keretek között avatták fel az újonnan épített Kultúrházat.

A fejlődés az 1970-es években kezdődött és a termelőszövetkezetek 1974. évi összevonása után folytatódott. A község gazdasági életében meghatározó szerepe lett az 5800 hektáron gazdálkodó Béke Termelőszövetkezetnek. A gazdálkodási eredmények alapján, előkelő helyen szerepelt a szövetkezetek országos rangsorában. Az iparban foglalkoztatottak a helyi költségvetési üzemben, valamint az 1969/70-ben alakított Irodagéptechnika Vállalatnál és a varrodában, valamint a bácsalmási és bajai üzemekben dolgoztak. Az 1980-as évek végétől fokozatosan csökkent az iparban foglalkoztatottak aránya. A létszámleépítések során a vidékre járó dolgozók nagy része elvesztette a munkahelyét. Megszűnt a helyi költségvetési üzem, az Irodagéptechnika Vállalt részlege és a varroda is.

A község 1991-ben bekapcsolódott a távhívásba és a telefonhálózat bővítésbe. 1991-től működik üzemanyagtöltő állomása. 1993-ban a volt bölcsőde épületéből időskorúak részére bentlakásos otthont alakítottak ki, ezt követően bővítették és felújították az óvodát. A község 1996-ban csatlakozott a vezetékes gázellátáshoz. A kistérségben elsőként nyílt meg a nyilvános internet hozzáférést biztosító Teleház.

Madaras község gazdag kulturális hagyományokkal büszkélkedhet. A madarasi Ifjúsági Fúvós Zenekart id. Geiger István alapította és vezette harminc éven keresztül, haláláig. Napjainkban Szente Alfonz zenetanár, karnagy vezetésével érnek el országosan nagy sikereket. A zenekar számos fesztiválon, szemlén és bemutatón ért el kiváló minősítést, több alkalommal külföldön is bemutatkozott. 1996-tól ifj. Geiger István vezetésével működik az ország egyik legnagyobb, többször kitüntetett Katymári és Madarasi Harmonika Zenekar.

A település neve fogalommá vált a régészek és a régészet iránt érdeklődők számára. Dr. Kőhegyi Mihály 18 éven át – 1957 és 1975 között - kitartó munkával kutatta és tárta fel teljes terjedelemben az alföldi szállásterület legnagyobb sírszámú, halmos szarmata temetőjét. Az ásatás során előkerült leletek vallomása alapján kiderült, hogy két évszázadon át – a 2. század vége és a 4-5. század fordulója között - temetkeztek ide a Kígyós-partjára. A kutatás során ugyanitt Árpád-kori sírokat is találtak. A szakértők nem tudnak még egy másik temetőről az említett korszakban, amit ilyen hosszú ideig, folyamatosan használtak volna.

 A község határának természeti értékei közé tartozik a löszpuszta-gyep, melynek védett növény-ritkaságai közé tartozik a kora tavasszal virágzó sáfrány (crocus reticulatus) valamint a később nyíló tavaszi hérics (adonis vernalis). 1993-ban dr. Horváth Zoltán felmérte a védett növény- és állatfajokat, amelyek életfeltételeinek fenntartása miatt fontos lenne az eredeti észak-bácskai löszpuszta-gyepekhez hasonló területeket védetté nyilvánítani.

herics

Természeti szépséggel bíró értéket képvisel a település déli határán található Priszpa-tó védett és védendő élővilága. Már Pesty Frigyes Kéziratos Helynévtára (1864) is említi Katymár község címszó alatt: „Az uradalmi földek közt, de a nevezett Község határában van egy halas Tó, Priszpa név alatt, ennek vize a környezett nagyobb Dómbókból szivárog, miértis, mint hogy a Dombokbol a vize kiömlik, vagyis kifóly, neveződik Priszipa vagyis Priszpának; a vize soós és mint hogy fris fórásai vannak, fürdőül (:ámbár ismeretlen:) igen hasznos.”  Az 1970-es években duzzasztással bővítették a horgásztavat, melynek környékén olyan növény- és állatfajok is meghonosodtak, amelyek védettségük miatt megkülönböztetett figyelmet érdemelnek.

 

Összeállította: Nothof Éva  2012

 

Forrás:   Historia Domus Madaras, 1937.

                Horváth Z. – Horváth H. – Nothof É.: Madaras község története I. Madaras, 2008.

                Horváth Z. – Nothof É.: Madaras község története II. Madaras, 2010.

Káldy-Nagy Gy.: A szegedi szandzsák települései, lakosai és török birtokosai 1570-ben. Szeged, 2008.

                Kőhegyi M.-Vörös G.: Madaras-Halmok, Szeged, 2011

                Kőhegyi M.-Solymos E.: Észak-Bácska földrajzi nevei Pesty Frigyes kéziratos Helynévtárában.

                Baja, 1973.

                Magyarország Kézikönyvei. Bács-Kiskun Megye Kézikönyve. 1997.